A GYSEV üzemeltetheti a veszteséges MÁV Nyugat-Dunántúli vonalait
Duplájára emelkedett a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. hálózata, miután 214 kilométer hosszú nyugat-magyarországi vonal került a napokban a társasághoz a MÁV Zrt.-től.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése szerint ugyanis a társaság üzemeltetheti a Rajka–Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely, a Szombathely–Kőszeg, a Szombathely–Zalaszentiván, valamint a Körmend–Zalalövő közötti vonalakat. Eddig a GYSEV 223 kilométer hosszú vasútvonalat üzemeltetett az országban Sopron–Győr, valamint Sopron-Szentgotthárd között. Az átvett vonalakon a december 12-i menetrendváltástól már a GYSEV végzi a közszolgáltatási személyszállítást, és a cég ekkor veszi át a MÁV dolgozóit is. A társaság lecseréli a jelenleg működő BZ motorvonatokat, ugyanis hét használt Jenbacher típusú motorkocsi – Ausztriában közlekedő dízelvonatok – beszerzését indította el. A Budapest–Szombathely közötti InterCity-forgalmat egyelőre a MÁV-tól bérelt vagonokkal végzi, viszont a tervek szerint 25 új vasúti járművet vásárolna. Hamarosan véglegesíti az állam a társasággal a pályaműködtetési szerződést: az idén 1,95 milliárd forint állami költségtérítést kap a GYSEV az üzemeltetéséhez, az összeg jövőre emelkedik – közölte a szaktárca. A társaság 2015-ig villamosítja a Hegyeshalom–Szombathely–Zalaszentiván-szakaszt, és felújítja a használaton kívüli vonalat Körmend és Zalalövő között.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





