30%-kal drágult a takarítás az áfaemelés miatt
Az Orbán Viktor által bejelentett áfaemeléssel többszáz ezer magyar középület, irodaház, üzletközpont és raktár takarítása is jelentősen drágul – figyelmeztettek a szakemberek.
Egy létesítmény üzemeltetési költségének – átlagosan – 40-50 százalékát teszi ki az energia. Ezt követi a takarítás 13-15 százalékkal, míg az őrzés-védelem 3-5 százalékot tesz ki. Az üzemeltetés élőmunka-igényes, ezért a GDP-hez mért arányánál itt magasabb a foglalkoztatottak hányada. Az élőmunka-igényesség következménye az, hogy a kormány tervezett intézkedései – az áfa és a minimálbér emelése – 30 százalékkal drágítja a tisztítási szolgáltatást – mondta Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke. Ebben a szektorban a munkabér teszi ki a költségek 70-80 százalékát. Arra a kérdésre, hogy ezt miként veszik tudomásul a szolgáltatók és a megrendelők, Német Ferenc azt válaszolta: várhatóan az első fél-egy évben a feketegazdaság felé megy a szektor, majd a megrendelők elfogadják az áremelést. Legalábbis erre lehet következtetni a korábbi hasonló helyzetekből. A magyar bruttó hazai termék (GDP) 6-8 százalékát teszi a létesítménygazdálkodási ipar éves bevétele, az alkalmazottak száma pedig meghaladja a 300 ezret. A szakma szerdától mutatja be eredményeit egy kiálltáson és konfefrencián. A létesítménygazdálkodó cégek a munkahelyi környezetet – például tisztaságot, világítást, fűtést, biztonságot – biztosítják megfelelő minőségben és áron. A megrendelők fele-fele arányban az állami és önkormányzati szektorból, illetve a magánszférából kerülnek ki – mondta Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





