Százmillió forintért bérel irodát a BKK
Kinőtte a BKK a korábbi 2000 négyzetméteres irodát, ezért új helyre költöznek. Idén nyolcszor annyi a szervezet költségvetése, mint tavaly volt.
Évi nettó százmillió forintért bérel belvárosi irodát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – írja a Blikk. Az információt a lapnak megerősítette a BKK is. A BKV felügyeletét is ellátó szervezet a Rumbach Sebestyén utcába költözött, 3787 négyzetméteren rendezkedett be 500 dolgozóval, írja a Blikk. Ugyanitt dolgozik a Parking Kft. és a taxiállomásokat üzemeltető önkormányzati cég is. A BKK korábban a Főpolgármesteri Irodában működött szétszórt irodákban, de kinőtték az ott használt 2000 négyzetmétert. A BKK idei költségvetése nyolcszor annyi, mint tavaly, tízmilliárd forint, írja a Blikk. Dörner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a Blikknek úgy kommentálta a hírt, ha a BKK költözik, nem lesz szükség a BKV Akácfa utcai székházára. A BKK közleményben reagált a Blikk cikkére. A szervezet szerint felmondták a Parking Kft. 2010 elején megkötött irodabérleti szerződését és új helyszínre költöztették a BKK által a cégtől átvett feladatokat végző területeket, ezzel 25 millió forintos megtakarítást értek el. A szervezet szerint a BKK költségvetése 2012-ben növekedett, de az idei költségvetés nem összehasonlítható a tavalyival, mert idén már a BKK Közút közút, híd- és műtárgy-üzemeltetési tevékenységét és a korábban a Parking által elvégzett parkolásüzemeltetési, teherforgalmi behajtási tevékenységeket is saját büdzséjéből finanszírozza.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban

Trendforduló a városfejlesztésben: szakértők szerint teljesen átrajzolódhat a világ nagyvárosainak térképe – és mi is benne vagyunk!

Óriási bejelentés! Kiderült, hol épülnek a következő rozsdaövezeti lakásprojektek

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





