Megszünhet a közösségi közlekedés két hevesi községben
A közutak katasztrofális állapota miatt megszűnhet a közösségi közlekedés júliustól a Heves megyei Heréden és Nagykökényesen, mert a helyi Volán társaság leállítja a két településre közlekedő buszjáratokat – adta hírül Nagykökényes polgármesterének tájékoztatása alapján szerdán az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS).
Gáspár Tamás (független) a két község nevében közölte: mivel a településekre vezető valamennyi út már-már járhatatlan, a két önkormányzat az ország vezetőinek segítségét kéri.
A közlemény szerint Heves megye nyugati sarkában, Nógrád és Pest megye közvetlen szomszédságában, Budapesttől alig 40 percre, az M3-as autópályától 10 percnyire várhatóan júliustól meg fog szűnni a közforgalmú autóbusz-közlekedés két olyan településen, amelyeknek semmilyen más alternatívája nincs a közösségi közlekedésre.
A közutak járhatatlansága ugyanis arra kényszerítette a Hatvani Volán Zrt.-t, hogy leállítsa a közszolgáltatást. Ez pedig munkahelyek elvesztéséhez, gazdasági kapcsolatok leépüléséhez, a települések elszigetelődéséhez vezethet.
A polgármester kitért arra, hogy az utak katasztrofális állapota miatt az autótulajdonosok is folyamatos műszaki problémákkal, balesetveszélyes helyzetekkel küszködnek. Ezt tetézi, hogy Nagykökényes Nógrád megye felől, Erdőtarcsa község irányából már személygépkocsival is megközelíthetetlen, és azt elkerülik a menetrend szerinti autóbuszok is, a települést a 21-es számú főúttal összekötő szakasz pedig immár tehergépkocsival is járhatatlan.
Ebben a helyzetben a két polgármester gyors intézkedéseket kér az “ország vezetőitől” a biztonságosan használható közúti kapcsolat megteremtése, a közösségi közlekedés fenntartása érdekében – olvasható a két település közös közleményében.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





