A Stadler 3,5 milliárdos beruházása Szolnokon
Megkettőzi jelenlegi üzemcsarnokának alapterületét és teljesítményét Szolnokon a Stadler Rail, amely 3,5 milliárdos beruházással 230 munkahelyet hoz létre.
Az új fejlesztéssel a Flirt motorvonatokat gyártó cég jelentősen megnöveli a szolnoki ipari parkban lévő üzem kocsiszekrénygyártó kapacitását, amely évi 220- ról 370-re emelkedik jövőre. A bővítés révén a társaság egy új tevékenységet is Magyarországra hoz, miután Szolnokon építi ki a forgóváz felújításáért felelős központját. A további bővítés, méghozzá teljes motorvonatok összeszerelésének Szolnokra telepítése is lehetséges, ha a Stadler elnyeri a MÁV és a GYSEV összesen csaknem félszáz motorvonatra szóló közbeszerzési pályázatát. A vállalat svájci menedzsmentje korábban kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy a vonatok végszerelését Szolnokra telepíti, ehhez azonban azt a feltételt szabta, hogy a hazai leányvállalat rendelkezzen magyarországi megrendelésekkel. A MÁV azonban a 2006-2007-es tender óta nem írt ki új pályázatot. Ám ez hamarosan megtörténhet. Schváb Zoltán, a szaktárca helyettes államtitkára a minap egy szakmai találkozón bejelentette, hogy a MÁV-nál már előkészítették 42 motorvonat beszerzésére vonatkozóan a tendert. (Ugyanakkor a GYSEV, amely ebben az évben megrendelt négy motorvonatot, további hatot vásárol.) A Magyar Nemzet kormány közeli forrásból úgy értesült, hogy a 85 százalékban uniós forrásból támogatott beszerzési pályázat hamarosan megjelenik. Ha a Stadler sikerrel jár, jövő év első felében megkezdheti a szolnoki üzem következő bővítését, amelynek összértéke 1,6 milliárd forint, és ezzel további 100 munkahelyet teremt.

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Vészhelyzetben 25 ezer család? Hamarosan dönthet a kormány a babaváró hitelesek sorsáról

Hiába keresel félmilliót? Van, ahol még 11 évnyi fizetés sem elég egy családi házra

Drágám, az újépítésű lakások összementek!

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





