Novemberben jön a távhőár rendelet
November 1-jén jelenik meg a fejlesztési minisztérium új távhőár rendelete – tudta meg az EnergiaFocus.hu, több, egymástól független iparági forrásból.
A vártnál jóval később, november 1-jén jelenik meg az új távhőár rendelet. Az iparágból származó információink szerint az elv azonban nem változott a korábbi elképzelésekhez képest, vagyis a lakosság számára a távfűtés a módosítás következtében sem drágább, sem olcsóbb nem lesz. Így a tarifák – ellentétben a tavaly alkalmazott rendszerrel – még az infláció mértékét sem követik majd.
A rendelet azonban tartalmaz majd apróbb módosításokat bizonyos települések esetében, így egyes termelőknél változhat a szolgáltatók által fizetendő hő átvételi díj. Ez azonban csak a szereplőket érinti, a fogyasztókat sehol sem. Az iparágban tevékenykedők előbb október 1-jén (hiszen 2011-ben ekkor hirdették ki az új árszabályozást), majd a hivatalos fűtési időszak első napján, október 15-én reménykedtek abban, hogy kiderülnek a végleges számok.
Gondot a késlekedés azonban valójában azoknál a termelőknél és szolgáltatóknál okoz, ahol változik az átvételi ár, hiszen ez alapján kell kalkulálniuk a következő éves tervüket. Emellett pedig nyilván a pénzügyi helyzet rendezése szempontjából sem mindegy, mikor ismerhetik meg a következő időszakra vonatkozó feltételeket.
Az EnergiaFocus.hu által megkérdezett piaci szereplők szerint a leginkább továbbra is az átlátható ármeghatározás hiányzik, amely az új rendelet megjelenéséig nyilvánvalóan nem készül el. Ráadásul kérdéses, hogy jövőre, a választásokat megelőző fűtési szezonban hajlandó lesz-e a kormány komolyabban belenyúlni a ma gyakorlatilag feketedobozként működő rendszerbe. Különösen úgy, hogy eddig egyetlen távhőtermelő sem jelentett csődöt, mióta tavaly megszűnt a kapcsolt erőművek kötelező átvételi támogatása.

Új lakóparkok Budapesten – fenntartható otthonok, családbarát megoldások és prémium életstílus
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Elindult a lavina! – Már most látszik az Otthon Start brutális hatása, és ez még csak a kezdet

Egy városnyi energiát spórolnak meg! – Gigaberuházás indul az ELTE-n

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
