Emelhetik a BKV-jegyek árát
Az utóbbi néhány év alatt majdnem hatodával csökkent reálértéken a BKV-jegyek ára, ez nem folytatódhat hosszú távon – mondta Vitézy Dávid az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában.
Nem valószínű, hogy a BKV jövőre is az idei szinten tudja tartani a jegy- és a bérletárakat – jelentette ki a Krónikának Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője.
A főváros az elmúlt három évben nem emelte a tömegközlekedés tarifákat Budapesten. Mivel ez idő alatt nőtt az infláció, és az áfa is emelkedett, reálértéken csaknem 15 százalékkal alacsonyabbak most a BKV jegy-, és bérletárai, mint három éve – mondta a Kossuth Rádiónak Vitézy Dávid. A BKK vezérigazgatója kijelentette, ez évekig nem maradhat így.
Nem fog örökké csökkeni a reálárszint, egyszer lesz jegyáremelés, hiszen infláció is van. Azt a célt azonban, hogy a tömegközlekedés versenyképes maradjon, szeretnénk elérni – tette hozzá a budapesti közlekedés irányító szervezet vezetője.
Vitézy Dávid emlékeztetett rá, hogy az előző ciklusokban a többszöri jelentős jegyáremelés rontotta a tömegközlekedés versenyképességét. Kiemelte, tavaly és idén éppen ezért nem emelt tarifát a városvezetés. A vezérigazgató közölte, arról még korai beszélni, hogy milyen tarifajavaslatok vannak 2013-ra. Az elképzelésekről várhatóan október végén, november elején tárgyalhat a fővárosi közgyűlés.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





