Termőföldön ezentúl nem lehet haszonbérleti jog
sökkenti az adminisztratív terheket az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés által 295 igen szavazattal, 38 ellenében, 10 tartózkodással hétfőn elfogadott törvényjavaslat.
A jogszabály egyebek mellett pontosítja a termőföldszerzési és haszonbérleti előírásokat, amelyek így hatékonyabbá tehetik a jogellenes termőföldszerzés elleni fellépést; megtiltja, hogy a termőföldtörvény módosításának hatálybalépése után a termőföldön haszonélvezeti jogot lehessen alapítani. Az elfogadott rendelkezések szerint, ha a törvény hatálybalépésekor határozatlan idejű haszonélvezeti jog áll fenn egy földterületen, illetve a határozott idejű haszonélvezetből több mint húsz év van hátra, akkor – mindkét esetben – a törvény hatálybalépésétől számított huszadik év végén megszűnik a haszonélvezet.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Megszűnik az ÉMI önállósága – beolvad a Közlekedéstudományi Intézetbe!

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
