Csúszik az e-útdíj szerződés aláírása
Az e-útdíj rendszerének kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson induló T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-hez. Ez halasztó hatállyal van az eljárás lezárását követő szerződéskötés időpontjára, ezért az december 27-e helyett várhatóan 2013. január 2-ára tolódik, írja közleményében az Állami Autópálya Kezelő Zrt.
Mint ismeretes a közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a nyertes ajánlatot. A cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését. A szerződés megkötésére eredetileg december 27-én, vagyis ma került volna sor – írja közleményében az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK).
Időközben azonban az ajánlattevők között szereplő T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az ÁAK-hoz, ezért a közbeszerzési törvény előírásai szerint az ún. szerződéskötési moratórium az ajánlatkérői válaszadás napjával újrakezdődik. A kérelmező cég többek között lehetőséget szeretett volna kapni arra, hogy betekinthessen a Getronics ajánlatának olyan részeibe, melyeket a nyertes ajánlattevő üzleti titoknak nyilvánított. Mivel ezt jogszerűen tette, az ÁAK elutasította a T-Systems kérését, ez vezetett a vitarendezési kérelem benyújtásához. Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy valamennyi induló – így a Getronicshoz hasonlóan a T-Systems is – ugyanazt a tartalmi részt nyilvánította üzleti titoknak az ajánlatában – olvasható a közleményben.
Az ÁAK és a Getronics a fentiek következtében várhatóan január 2-án írja alá a szerződést. A néhány napos csúszás nincs befolyással a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontjára, amely továbbra is 2013. július 1. – emeli ki az ÁAK közleménye.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





