Márciustól új Erkel Színházunk lesz
Kedden este aláírták a Magyar Állami Operaházban az Erkel Színház „játékra alkalmas állapotig történő felújítására” kiírt két fordulós közbeszerzési pályázaton nyertes Laki Épületszobrász Zrt.-vel a kivitelezési szerződést.
A szerződés aláírását követően a munkálatok „haladéktalanul” megkezdődhetnek. Az építkezés első ütemének végén, 2013 márciusától 100 napon át már próbaüzem folyik az Erkel Színházban, amely időszak alatt az Operaház társulata 80 előadást teljesít az épületben.
A Magyar Állami Operaház kezelésében lévő Erkel Színház csaknem egy év múlva 2013. november 7-én nyílik meg hivatalosan, Erkel Ferenc születésének 203. évfordulóján. E napot a Magyar Állami Operaház mint a Magyar Opera Napját kívánja megünnepelni.
Az újranyitó színház Erkel Hunyadi László című művével indítja a jövő generáció bevezetését az opera világába. A Hunyadi-opera, a 2012/13-as évad első nagy sikerű bemutatója össztársadalmi eseménnyé vált: ezerkétszáz ülőhely telt meg az Andrássy úti kivetítő előtt, összességében egymillió ember látta a bemutató részleteit a televíziós- és online közvetítés által, tavasszal pedig ugyanennek a műnek ifjúsági változata kerül diákok tízezrei elé az Erkel Színházban.
Reggel a SOTE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján Ókovács Szilveszter, a dalszínház mb. főigazgatója a klinikán 2013-ban elsőként világra jött újszülöttnek, Üveges Anna Lénának, illetve édesanyjának átadta a Magyar Állami Operaház Útravaló 2013 című CD-jét, amelyen az Operaház neves művészei az operairodalom gyöngyszemeit szólaltatják meg. A kiadványt a dalszínház minden magyar állampolgárságú újszülöttnek el kívánja juttatni.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





