Jókora beruházásra készülnek
Több mint 16 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a szolnoki Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. – közölte a cég vezérigazgatója.
Hajdú Gábor elmondta: a térségben folyamatban, illetve előkészítés alatt van egy 4,7 milliárd forint értékű ivóvíz-javító-, valamint egy 11,6 milliárdos szennyvíz-elvezetési- és tisztítási program megvalósítása.
Az ivóvíz-javító program hat pályázati támogatással 50 szabolcsi települést érint, míg a szennyvíz-hálózati 16 településen valósul meg, szintén hat támogatott pályázat eredményeként.
A vezérigazgató tájékoztatott arról is, hogy a szolnoki központtal működő TRV Zrt. január elsejétől új szervezeti egységeket hozott létre Szabolcsban a megnövekedett feladatai ellátására.
A megyében új üzemmérnökség kezdte meg tevékenységét Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban és Záhonyban. Az eddigi megyei üzemigazgatóság pedig Záhonyból Mátészalkára tette át a székhelyét.
A TRV Zrt. 2013-tól Szabolcsban már 135 település mintegy 200 ezer lakosának nyújt vízszolgáltatást.
Hajdú Gábor elmondta: a múlt évi víziközmű-integráció eredményeként a cég Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Heves és Csongrád megyében növelhette működési területét. Összesen 197 településen vették át a vízszolgáltatási feladatok ellátását, így az öt megyében már mintegy 480-500 lakos ellátásáról gondoskodnak.
A települési vízi közművek átvételével 603 dolgozó került át a TRV Zrt. állományába, és a cég az alkalmazási jogfolytonosság mellett azt is vállalta, hogy az érintetteket két évig biztosan foglalkoztatja, garantáltan munkát ad számukra – tette hozzá a vezérigazgató.
A szolnoki Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. múlt évi árbevétele 2,1 milliárd forint volt. Az idén az integráció által bővült tevékenység alapján a tavalyi összeg több mint háromszorosa lehet, 7,2 milliárd forintra számítanak.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





