Tarlós: tisztázódott azelővárosi járatok üzemeltetésének kérdése
A főpolgármester közlése szerint tisztázódott az elővárosi járatok további üzemeltetésének kérdése a nemzeti fejlesztési miniszterrel folytatott csütörtöki egyeztetésen, és garanciákat kapott arra, hogy az utazóközönséget semmiféle hátrány nem éri.
Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Németh Lászlóné miniszterrel és Völner Pál államtitkárral folytatott egyórás megbeszélésen tisztázódtak a kérdések, és könnyebb a helyzet, mint gondolta. Szavai szerint az állam egységes jogi szerkezetbe foglalt követelményeknek tesz eleget, amikor a Volánbusz járműveinek szolgáltatását be akarja kapcsolni a rendszerbe.
A főpolgármester tájékoztatása szerint garanciákat kapott arra, hogy az utazóközönség semmit sem fog megérezni abból: egyes, az agglomerációba járó vonalakon a Volánbusz szolgáltat. Nem lesz két-három bérlet, egy marad, és a sárga busz is megáll a városhatáron belüli összes megállóban – tette hozzá a városvezető. Elmondta, hogy a Volánbusz és a BKV meg fog állapodni az együttműködés feltételeiben. Hozzátette, ez azért sem baj, mert meg kellene valósulnia az 1998 óta emlegetett közlekedési szövetségnek, amely a MÁV-ot, a Volánt és a BKV-t foglalná magában.
Tarlós István arról is beszámolt: a kormány hozzáállását nem fogja befolyásolni, hogy a Volánbusz átveszi a közigazgatási határon kívüli járatok üzemeltetését. A HÉV-vonalakról szólva elmondta: a vonatok ezután is a teljes vonalon közlekednek, nem kell bérbe adni a vágányokat és a kocsiszíneket. “Senkinek nem kell aggódni az agglomerációban sem, magyarán nincs balhé” – fogalmazott a főpolgármester.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
