Divat lett az ingatlan ajándékozása
Csaknem megduplázódott az elajándékozott ingatlanok száma hazánkban – írta a Magyar Nemzet.
A lap ismerteti a vidékfejlesztési tárca statisztikáját, amelyből kiderül, ingatlanajándékozási hullám söpört végig Magyarországon az elmúlt négy évben. Az országos kimutatás szerint 2009-ben ilyen keretek között nagyjából 65 ezer ingatlan cserélt gazdát, 2010-ben pedig 70 ezer ingatlant írattak át.
Az ajándékozási láz 2011-ben szökött magasra, akkor megközelítette a 114 ezret az új tulajdonos nevére kerülő ingatlanok száma. A részadatok szerint a folyamat tavaly sem akadt meg: október végéig több mint százezer ingatlan váltott tulajdonost ajándékozás útján. 2010-ben léptek életbe az egyenes ági rokonok közötti ajándékozást és öröklést illetékmentessé tévő paragrafusok.
Az illetékügyi előírás meghonosította Magyarországon a nyugaton oly fontosnak tartott örökségtervezés intézményét – mondta a lapnak Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Úgy véli, már itthon is sokan belátták, hogy az illetékmentes ajándékozással még életükben elrendezhetik vagyonuk sorsát, így biztosak lehetnek abban, hogy leszármazóik között nem alakulhat ki nézeteltérés a hagyatéki tárgyaláson, vagy családi viszály az örökség megszerzéséért – olvasható a napilapban.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





