A beruházó eltűnt a pénzzel, a társasház lakóitól ezért milliókat követelnek
Annak ellenére követel újabb milliókat az Erste Bank egy angyalföldi társasház lakóitól, hogy ők már évekkel ezelőtt kifizették lakásuk árát, a házat építő beruházó ugyanis eltűnt a pénzükkel – írja az Origo.
A Kerekes utcai házban összesen kilenc tulajdonos van, aki hivatalosan tavaly értesült először arról, hogy 2005-2006 környéki lakásvásárlásuk nyomán milliókkal tartoznak a ház felépülését finanszírozó Erste Banknak, és a pénzintézet ennek legalább egy részét be is akarja hajtani rajtuk. Van, aki már fizetett, mások nem adják be a derekukat – adott esetben azért, mert nincs miből – írja az Origo.
Az abszurd helyzet úgy állt elő, hogy a beruházó Fellerer Kft. annak idején több lakásvásárlóval nem arra a számlára – az Ersténél vezetett projektszámlájára – fizettette az önerőt, ahová köteles lett volna. A cég később nem törlesztette a hitelét az Erstének, 2009-ben megindult ellene a felszámolási eljárás. Vezetői ma már elérhetetlenek, a felszámoló a kevés megmaradt vagyontárgyat igyekszik előteremteni – olvasható a cikkben.
A céget hitelező bank most fut a pénze után, és mivel több lakás vételárának egy része vagy egésze nem jutott el hozzá, az emiatt az ingatlanokon rajta maradt keretbiztosítéki jelzálogjogát próbálja érvényesíteni. Vagyis a tulajdonosoktól követel pénzt a bukás csökkentésére – a jelzálogjog alapján jogszerűen. Aki hitelből vette a lakást, attól kevesebbet, aki az egészet maga fizette, attól többet – írja a lap.
Az Erste Bank kommunikációs osztálya az Origónak azt válaszlta: a bank “tárgyalásban áll az érintett tulajdonosokkal, melynek keretében mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakossági és a vállalati ügyfelek kezelése a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembe vételével történjen. A banktitok és üzleti titok miatt azonban az üggyel kapcsolatban sajnos nem áll módunkban részletes tájékoztatást adni.”

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





