Most jó biznisz a lakásbefektetés
A tavalyi év első felében sok befektető vásárolt lakást, a másik oldalon a végtörlesztés időszakában sokan váltak ingatlantulajdonosból albérlővé. Alacsonyak az árak, nő az albérleti piac.
2011 év végén és a tavalyi év elején, vagyis a végtörlesztési időszak alatt sokan úgy szabadultak devizahitelüktől, hogy eladták az ingatlanjukat. A “víz alatti” adósoknak, – vagyis azoknak, akiknek a hiteltartozásuk nagyobb lett időközben, mint a lakás piaci értéke – a végtörlesztés jó alkalom volt a terhektől való szabadulásra.
Ha egy panellakás havi törlesztő részlete meghaladja a 100 ezer forintot (és ez nem ritka a devizahitelesek esetében) elgondolkodtató alternatíva a már 50 ezerért elérhető bérlet.
Egy jellemzően 2012. év első felében érkező befektetői hullám sok esetben éppen ezt a csoportot segítette vásárlásaival, majd bérbeadásaival. A DH 2012-es adatai alapján azt vette górcső alá, hogy egyes nagyobb forgalmú településeken milyen ingatlanokat vettek ki az albérlők, s egy ilyen lakásnál mekkora éves hozamra számíthat a tulajdonos. A számítások ideális esetre készültek, nem számoltak az esetleges költségekkel és a kiadatlan hónapokkal, amikor a paneltulajdonosok járhatnak rosszabbul a magasabb rezsiköltségek miatt.
Az elemzésből kiderül, az átlagos panellakás bérbeadással elérhető éves hozama 7,6 százalék, a téglaépítésűeké 6,7 százalék. Budapesten a legjobb, 8,2-8,8 százalék közötti hozamot – átlagosan és ideális feltételek mellett – a harmadik, a negyedik, tizedik és tizennegyedik kerületi panellakásokkal realizálhatták a befektetők, 7,5-8 millió forint körüli invesztíció mellett.
A legrosszabb – 3,9 százalékos – megtérüléssel a negyedik és a huszonkettedik kerületi téglalakások bérbeadói kalkulálhattak.
Vidéken szinte mindenhol 7-8,5 százalék közötti megtérülést érhettek el a lakástulajdonosok – egyedül Nyíregyházán nem érte el a 6 százalékot a hozam – s a legtöbb városban a panellakások hozama meghaladta a téglaépítésűn elérhető mértéket.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





