Sok évig üresen állt, de végre megnyílt egy hévizi szálloda
Próbaüzemben, négycsillagos egységként már vendégeket fogad Hévízen a Hunguest Hotels új szállodája, amely hosszú évekig volt bezárva és mára újjászületett – mondta a hotel igazgatója az MTI-nek.
Joós Adél kifejtette: a Hotel Mirage az 1970-es évektől a szomszédos Hotel Panoráma kétcsillagos B épületeként üzemelt, de a tulajdonos Hunguest Hotels 2006-ban eladta. A több éven át tartó felújítás után a szállodavállalat üzemeltetőként működteti saját neve alatt az új, teljesen átalakított és kibővített gyógyszállodát.
Az emeletráépítéssel négyszintesre bővített, 90 szobás hotelben 180 vendéget tudnak fogadni. Az épületben egy szállodai éttermet és egy kifelé is nyitott színvonalas bisztrót, továbbá utcafronti üzlethelyiségeket alakítottak ki, valamint kétszintes wellness és gyógyászati részleget építettek ki, amelynek berendezését március végére fejezik be.
Az igazgató kifejtette: a szállodát – Hévízen egyedüliként – közvetlen folyosó köti össze a fedett fürdővel, illetve kapcsolódik a Hotel Panorámához is. Gyógyászati kínálatát a gyógytóra alapozza, de egyedi terápiás lehetőségeket és rehabilitációs kezeléseket is kínál.
Végleges üzemben a szálloda 75-80, a két étterem pedig további 25-30 munkavállalót alkalmaz. Hagyományosan a belföldi, valamint a környező országokból és a német nyelvterületről érkező vendégekre számítanak, de a Hévízen egyre erősödő orosz és arab érdeklődésre is alapoz az újjászületett hotel – mondta Joós Adél.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





