Közel egymillió eurós beruházás Pápán
Uniós támogatással, közel egymillió eurós beruházással, évi 300 ezer négyzetméteres kapacitású agyagkartonlapgyárat épít az osztrák Emoton cégcsoport Pápán – jelentette be Harald Weihtrager tulajdonos magyar szakemberek előtt pénteken egy ausztriai gyártási bemutatón.
A Tapolcafői Téglaipari Kft. gyárterületén Pápa-Tapolcafőn már gyártják az Emoton technológiáján alapuló vályogvakolatot – mondta Bíró Péter, az Emoton Magyarország Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője.
A beruházás nettó 32 millió forintba került, mivel a gyártás minimális technológiai felszereltséget igényelt. A kapacitása napi 24 tonna. A vakolat agyag, kvarchomok, cellulóz és kenderrost keverékéből áll, amelyet géppel és kézzel is fel lehet hordani a falra, és előnyös élettani tulajdonságokkal bír, miután csak természetes anyagokat tartalmaz. A vakolatban lévő cellulóz gyakorlatilag újrahasznosított újságpapír.
A második lépcsőben megvalósuló agyagkartonlapgyárnak jövő év elején kell termelnie, ez szerepel az elfogadott uniós pályázatban. A támogatást az Emoton csoport nyerte, a 2,3 millió eurós projektre 1,4 millió eurót. Ennek része a magyar üzem megvalósítása is.
Az agyagkartonlap csak agyagból és cellulózból áll, ez utóbbi a papírgyártás mellékterméke, amelyet különben el kellene égetni. A lapgyártás során keletkező cellulóz hulladékot biogáztelepen hasznosítják: ezzel fűtik és látják el villanyárammal az üzemet – jellemezte a beruházást Bíró Péter, hozzátéve, hogy a biogáztelep is része volt az eco innovation programon nyertes pályázatnak.
A vályogvakolat – illetve osztrák megfelelője, az agyagvakolat – már tíz éve piacon lévő termék. A agyag alapanyagú építőlemez viszont annyira új termék, hogy Ausztriában is csak áprilistól forgalmazzák. A felhasználási területe hasonló, mint a gipszkarton lapé.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





