Még mindig jó befektetés a lakás
Még mindig alacsonyak az ingatlanárak, most érdemes lakást venni. Az árakból 5-10 százalékot is lealkudhat a vevő.
Még mindig alacsonyak az ingatlanárak, de hosszú távon emelkedhetnek majd, nyilatkozta a Krónikának Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke. Az összes befektetési lehetőséget figyelembe véve, lakást érdemes vásárolni, hiszen a kínálat óriási, és 5-10 százalékkal a meghirdetett ár alatt kelnek el, magyarázta a szövetség elnöke. A szakember szerint most stagnálásra lehet számítani, s a következő év második felétől várható áremelkedés a lakáspiacon.
Mehrli Péter szerint a végtörlesztések időszakában nagyobb volt a forgalom, gyorsan, de nyomott áron keltek el azok a lakások, amelyeket eladni kényszerültek. Most sokan annyiért kínálják házaikat, amennyiért a válság előtti években keltek volna el, a vevőknek azonban érdemes alkudniuk.
A válság előtt, amikor még élénk volt a lakáspiac, évente 180 ezer ingatlan is gazdát cserélt, ez a szám most kevesebb, mint százezer. A Magyar Ingatlanszövetség elnöke azonban arra számít, hogy a lakásvásárlást támogató intézkedések hosszú távon fellendíthetik a piacot.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





