Rezsidíjak: a KSH cáfolja a kormányt
A kormány 2010-ben befagyasztotta a rezsiárakat – mondta egy lakossági fórumon Völner Pál, a fejlesztési tárca államtitkára. A KSH adatai egyértelműen cáfolják a kormányzati emlékezetet – írja a napi.hu.
Fölpörgött a kormányzati rezsikommunikáció, a jelet Orbán Viktor miniszterelnök adta meg a héten, amikor is kijelentette, a 2014-es év (vagyis a választások éve) a rezsiharcról fognak szólni. Csak csütörtökön két rezsifórumról adott tájékoztatást a kormány.hu.
A kormányzati portál szerint az emberek és az ország védelmében a Fidesz-KDNP kormány már megtette a rezsicsökkentés első lépéseit, amit még idén tovább folytat. Soltész Miklós a Tabon rendezett rezsicsökkentési fórumon elmondta, már megvalósult a 10 százalékos díjcsökkentés, ami még idén 20 százalékosra bővül. Ennek szükségességét bizonyítja, hogy összesen 2,2 millió aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés támogatásara – tette hozzá.
Ugyanitt arról olvashatunk, hogy Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár Esztergomban tartott fórumot a rezsicsökkentésről 2013. szeptember 18-án. Az államtitkár elmondta, hogy míg 2002-2010 között a villamos energia ára kétszeresére, a gázé háromszorosára nőtt, a kormány 2010-ben befagyasztotta, idén januártól pedig több lépésben csökkenti a lakosság rezsiköltségeket. A cikk folytatása itt!

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





