2015-től minimális energiát használhatnak fel a középületek
Egy uniós szabály szerint 2015-től már csak olyan középület épülhet, ami minimális energiát használ fel. 2018-tól pedig már a lakóházakra is kiterjed az előírás. Később ez tovább szigorodik azzal a kitétellel, hogy az épületeknek megújuló energiát is kell használniuk a működéshez.
A Benedek Elek Gyógypedagógiai Iskola az első olyan közintézmény az országban, amely csaknem nulla energiaigényű épületben működik. A falak csaknem fél méter vastagok, az ablakok háromrétegűek – a jobb szigetelés miatt az épület költségkímélő is.
Az igazgató szerint alig egy év alatt több millió forintot sikerült már megspórolniuk.
Harminc százalékkal csökkent ennek az épületrésznek az energiaköltsége, de ebben nemcsak a fűtés, hanem az áram is benne van, mert akkora felületek, ablakok, fényvetők vannak beépítve, amik miatt nem szükséges a lámpák felkapcsolása – mondta Csécsi Barnabás Sándor.
Egy uniós szabály miatt hamarosan már csak ilyen minimális energiaigényű középületeket lehet építeni – az előírásokat most határozta meg a Belügyminisztérium. A követelmények lényege, hogy az épület építéséhez és működtetéséhez a lehető legkevesebb energiát használják fel, vagyis így a költségeket is a lehető legkisebbre szorítsák le. A középületeknél ez 2015-től, más épületeknél pedig 2018-tól lesz kötelező.
Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár azt mondta: a közel nulla energiaelhasználású épület annyival egészülne ki, hogy a költségoptimalizált szint mellett még legalább 25 százalékot megújuló erőforrásból kell fedezni, napkollektorral, napelemmel, földhőhasznosítással. Ez utóbbi előírást azonban a középületekre csak 2019-től, más épületekre pedig 2021-től kell alkalmazni. Európa többi országában is hasonlóak a követelmények: Dániában például már 2015-től csak passzívházakat lehet építeni, Belgiumban pedig már jövőre életbe lép ez a szabály.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





