Az Eiffel Palace kapta a Reitter Ferenc-díjat
A Budapest belvárosának újjáéledésében kiemelt szerepet betöltő Eiffel Palace, a Horizon Development saját, nagyszabású beruházása, már küszöbön álló átadása előtt jelentős elismerésben részesült: 2013. november 27-én a nagy múltú és ígéretes jövőjű épület építészeti tervezője, Gelesz András, homlokzatának tervezője, Baliga Kornél és a homlokzat kivitelezésének vezetője, Kelecsényi Gergely kapta meg az idei Reitter Ferenc-díjat.
A hazai értékteremtés és-őrzés egyik legrangosabb díjával az V. kerület Önkormányzatának Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottsága olyan kiemelkedő építészek, városrendezők tevékenységét honorálja évente egyszer, akik kimagasló szerepet töltenek be a kerület építészeti arculatának megteremtésében, formálásában, valamint az épített környezet védelmében. Egy évben legfeljebb 3 személy vagy közösség lehet díjazott.
Budapest nagyvárosi jellegének kialakítása – többek közt ez a törekvés hozza közös nevezőre a rendhagyó Eiffel Palace projekt résztvevőit, a Horizon Developmentet, valamint a generáltervezést és kivitelezést irányító DVM groupot a díj 19. századi születésű, kiváló mérnök-akadémikus névadójával. A beruházó és partnerei számára – a legendás épület régi, káprázatos szépségének visszaállítása mellett – elsődleges szempontot jelentett a legmodernebb irodaházakra jellemző, magas fokú környezettudatosság is, ennek köszönhetően az Eiffel Palace munkálatai kezdetektől a LEED és BREEAM épületminősítési rendszerek követelményei szerint zajlottak. Az épület, kettős minősítésével példaértékű lesz a közép-európai fejlesztések sorában.
Mindemellett az Eiffel Palace-ban a rangos díj megteremtése mögött álló szándékok reprezentálódnak egy helyen: újjászületett, 19. századi pompájával és újonnan teremtett, 21. századi korszerűségével egyszerre válik az értékőrzés és az értékteremtés első számú képviselőjévé.
A Duna-parton szeretnél lakni? Mutatunk négy izgalmas projektet!
Iroda
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
2024 sem hozott változást: egyre több az üresen álló iroda!
Nagy területű, exkluzív irodát keres, jó helyen? Mutatunk egy lehetőséget a XIII. kerület szívében!
Raktár
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Rekordok és nagy változások az ipari-, logisztikai ingatlanok piacán
Otthon
Ezt nézd! Csökkentették néhány nagyszerű ingatlannak az árát a hétvégén!
Jó hír érkezett: meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát!
Ingatlant eladni gyerekjáték! Legalábbis, ha beveted hozzá a következő trükköket!
Milliókkal olcsóbban is vehetsz most ingatlant!
Dizájn
Az átlag csak havonta egyszer csinálja – Tavasszal viszont mindenki nekikezd
Ezekben a járásokban járhat a legtöbb vissza nem térítendő támogatás – Júniusban indul az új lakásfelújítási program
Így lesz egy sötét lyukból fényárban úszó a lakás – 5 pénztárcabarát tippet mutatunk
Álomszép fürdőszobák a tetőtérben: képeken 7 praktikus megoldás
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.