Új vasúti híd épül Hatvanban
Új vasúti híd épül Hatvanban, a 10,8 milliárd forintos összköltségű beruházás az Új Széchenyi Terv keretében, 85 százalékos uniós támogatással valósul meg. Ezt Loppert Dániel, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója és Szabó Zsolt Hatvan polgármestere, országgyűlési képviselő, útügyi miniszteri biztos jelentette be szerdán Hatvanban
Loppert Dániel elmondta: a 2014 márciusában kezdődő és 2015 nyarán végződő beruházás három részre tagozódik. Megépül egy új, 131 méter hosszú és 20,5 méter széles, kétszer egy sávos út, továbbá egy buszsáv, kerékpárút és járda. Ehhez kapcsolódóan kiépül egy körforgalom és a városon áthaladó 3-as főúton is kisebb korrekciót hajtanak végre a kerékpárosok biztonsága érdekében.
Szabó Zsolt emlékeztetett, a jelenlegi, 1906-ban épült híd kapacitása ma már túl szűk, naponta több mint tízezer jármű halad át rajta. A polgármester szavai szerint a beruházás óriási lépést jelent a hatvani közlekedési problémák megoldásában, lényegesen gyorsabb lesz az ó-hatvani és új-hatvani városrészek közötti közlekedés.
Szabó Zsolt szólt arról is, hogy ez a projekt a város legnagyobb uniós forrásból megvalósuló beruházása.A hatvani közlekedési koncepció következő lépése a déli elkerülő út megépítése lesz – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, szeretnék a városból teljes egészében kivinni az átmenő forgalmat.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
