Jó hír az irodapiacról: lassan nő a kereslet
Az elmúlt évben összesen 30 ezer négyzetméterrel bővült az irodapiaci kínálat, az utolsó negyedévben egyetlen irodaépületet sem adtak át – közölte a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fóruma (BRF). A tavalyi bővülés még így is 30 százalékkal meghaladja a 2012-ben regisztráltat, de a kihasználatlanságban nem történt érdemi változás.
A tanácsadók 2014 során további kínálatnövekedésre számítanak, mivel számos projekt átadás előtti fázisba jutott. Az új kínálat volumene idén előreláthatólag eléri a 67 ezer négyzetmétert. Az év végén 18,4 százalékon álló kihasználatlansági mutató mindössze 0,2 százalékponttal csökkent az előző negyedévhez képest.

Éves szinten már jelentősebb – 2,6 százalékpontos – volt a csökkenés 2012 negyedik negyedévéhez képest. A ráta az egyes részpiacokon sem módosult érdemben, továbbra is a Dél-Buda és a Pest Központ részpiacokon a legalacsonyabb (13 és 14,3 százalék). A legnagyobb pozitív irányú változás a Belvárosban történt, ahol 7,6 százalékponttal, 17 százalékra csökkent a kihasználatlan területek aránya az előző évhez képest.
Habár a negyedik negyedév során csekély mértékű volt a nettó piaci felszívás, a 48 ezer négyzetméteres éves volumen jelentős előrelépés az előző évhez képest. A bruttó bérbeadás volumene a negyedik negyedév során kimagaslóan magas, 154 ezer négyzetméter volt, igaz ennek 77 százalékát szerződéshosszabbítások tették ki.
Az éves nettó bérbeadás meghaladta a 190 ezer négyzetmétert, ez 9 százalékkal több mint 2012-ben. Hosszabbításból 7 százalékos emelkedést regisztrált a BRF. A szervezet adatai szerint 2013 negyedik negyedévében 215 bérleti szerződést kötöttek, 714 négyzetméteres átlagos területtel, köszönhetően a nagyméretű szerződéshosszabbításoknak. Tavaly a kibérelt irodák átlagos mérete 534 négyzetméter volt. A legnépszerűbb részpiac továbbra is a Váci úti irodafolyosó, ahol a negyedik negyedévben a bruttó kereslet 29 százaléka míg a nettó bérbeadás (új szerződések, előbérletek és bővülések) 25 százaléka realizálódott.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
