Karácsony előtt is kapkodtak a lakások után
A Duna House ismét közzétette havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2014 novemberében, országosan 10 434 lakás cserélt gazdát. Bár egy kisebb szezonális visszaesést megfigyelhetünk, mára biztossá vált, hogy idén a hazai lakáspiac túllépi a 100 ezres “álomhatárt”.
Ismét 10 ezer fölötti darabszámban keltek el lakóingatlanok a novemberi hónapban országszerte. Tavaly ugyanekkor mindössze hétezer tranzakciót becsült a Duna House, vagyis októbert követően ismét sikerült másfélszeresére növelni a forgalmat az egy évvel ezelőtti értékhez képest. Az idei októbert követő csekély visszaesés szezonális jelenség, mely szerint várhatóan decemberben további csökkenés lesz tapasztalható.

2014-ben eddig több mint 96 ezer lakóingatlan adásvétel bonyolódott, több mint az elmúlt 5 év bármelyikében 12 hónap alatt. Tavaly ugyanezen 11 hónap alatt még a 78 ezret sem érte el a forgalom, ami 23%-kal gyengébb érték az ideinél. Decemberre 7-8 ezer tranzakciót vár az ingatlanközvetítő hálózat, vagyis az idei teljes forgalom 104 ezer körül zárhat, átlépve egyfajta lélektani határt.


Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




