Jelentősen csökkent a készházgyártás
Míg a válság előtti csúcsidőszakban az akkori 32 tagvállalat még évi 900 készházat gyártott, addig ma az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) készházépítő szakmai tagozatának csak 7 tagja van, s tavaly mindössze 120 készházat gyártottak – mondta Kárpáti József, a tagozat elnöke.
A korábbi évi 900 ház 90 százaléka Magyarországon épült fel, míg a tavalyi 120 háznak 20-30 százaléka kelt el idehaza – tette hozzá az elnök. A készházakat – amelyek zömében családi házak – Svájcba, Ausztriába, Szlovákiába és Németországba exportálják a magyar gyártók.
Az idei évtől azt várja Kárpáti József, hogy tisztul a piac, ugyanis a szakmai tagozatot alkotó 7 cég mellett legalább további 50 társaság kínál helyszínen gyártott könnyűszerkezetes családi házakat. A jelenlegi szabályozás ugyanis olyan, hogy aki üzemben állít elő készház-paneleket, annak azt minősíttetnie kell, míg aki a helyszínen “barkácsolja össze” a házat, annak ilyenre nincs szüksége – fejtette ki. Az elnök szerint jogszabályba kellene foglalni azt, hogy mi számít építési terméknek, mert nem fogadható el az, hogy a jobb minőségű, üzemben gyártott termékek hátránnyal induljanak a piacon. Ráadásul egy típusra a minősítés megszerzése több millió forintba kerül – mondta az elnök.
Kárpáti József elmondta, a szakma várja a nemzeti épületenergetikai stratégiát és az ez alapján megjelenő pályázatokat. Hozzátette, aki az idén – állami vagy önkormányzati – támogatást nyer lakásépítéshez, az már csak a közel nulla energiaigényű házhoz kaphatja meg azt. A készházak itt előnyben lesznek, mivel minden további nélkül kielégítik ezeket a követelményeket is – tette hozzá Kárpáti József.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





