Luxusbevásárlást tartott Katar a pesti belvárosban
Aláírta a magyar állam tulajdonában lévő Andrássy út 114. szám alatti ingatlan adásvételi szerződését a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt., a vagyonkezelő Készenléti Rendőrség és a katari állam. A megállapodás értelmében a Köztársasági Őrezred egykori villáját csaknem egy milliárd forintért vették meg. Az ingatlan ezután nagykövetségi épület lesz – áll az MNV közleményében.
Újabb diplomáciai épülettel bővül a világörökség részét képező Andrássy út, a VI. kerületi diplomata-negyed. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. többszöri sikertelen árverés után értékesítette a Köztársasági Őrezred egykori villaépületét. Az Andrássy út 114. szám és a Munkácsy Mihály utca 11. szám alatti ingatlanok összesen csaknem egy milliárd forintért keltek el.

Az eladáshoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Fővárosi Kormányhivatal is hozzájárult. A szervek előzetes jóváhagyására – jogszabályból eredően – azért volt szükség, mert a vevő külföldi és a katari állam az ingatlant diplomáciai célból vásárolta meg.
A szerződés aláírása során a katari államot Abdullah Hussain Aljaber nagykövet, míg az MNV Zrt.-t Márton Péter vezérigazgató képviselte.
Nem ez az első budapesti luxusbevásárlás a katari állam részéről. Tavaly júniusban az Öböl-menti ország uralkodócsaládja vásárolta meg az Andrássy úti volt Balettintézetet. A vevő valójában egy luxembourgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A. volt, amely mögött Hamad bin Jassim bin Jaber bin Muhammad Al Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll. Novemberben adtunk hírt róla, hogy az épületében 2017 negyedik negyedévében 5 csillagos luxusszálloda nyílik.

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak

Nagy fordulat jöhet a lakáspiacon: fékeznek az árak, közben rég nem látott mennyiségű új lakás érkezhet

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





