Egyre “zöldebb” Magyarország
A zöld minősítéssel rendelkező irodaterület nagysága 2014-ben is jelentős mértékben nőtt, így mára arányuk a teljes modern budapesti állományon belül több mint 23%. Figyelembe véve a jelenleg is minősítés alatt álló területek nagyságát, az arány év végére eléri majd a 30%-ot is, derül ki a Colliers International, zöld épület minősítésekről szóló, éves piaci jelentéséből.
A már meglévő irodaépületekre vonatkozó minősítések száma folyamatosan nő a Collieres International tanulmánya szerint: 12 épületben összesen 250.000 nm irodaterület minősítésére került sor 2014 során. Ezek közül 7 szerzett BREEAM In-Use minősítést, amely így már közel a teljes zöld állomány 40%-át adja. A BREEAM In-Use népszerűségét a rendszer rugalmasságának, a minősítés más rendszerekhez képest gyorsabb és egyszerűbb megszerezhetőségének, valamint a három különálló minősítési kategóriának (ingatlan, épületüzemeltetés, bérlő) köszönheti.

A zöld épületek egyre vonzóbbak elsősorban a nemzetközi bérlők számára: a 2014-ben kötött új bérleti szerződéseknek 30,6%-a zöld épületekhez kötődik. Mivel az új épületek szinte mindegyike szerez valamilyen minősítést, ezért a legmagasabb arány (71%) az előbérleti szerződések között tapasztalható.
Az idei évben jelentős ingatlanalapok – mint a CA Immo és az ImmoFinanz – is az iroda portfóliójuk zöld minősítésén dolgoznak, ami újabb 200.000 nm minősített irodaterülettel bővíti majd a zöld irodaállományt 2015 során.

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak

Nagy fordulat jöhet a lakáspiacon: fékeznek az árak, közben rég nem látott mennyiségű új lakás érkezhet

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





