Elképesztő! 24 szoba 32 négyzetméteren

A méret a lényeg? Gary Chang szerint biztosan nem. A Hong Kong-i építészmérnök egy alig 32 négyzetméteres, egyszobás lakásból alakította ki álmai otthonát.

A Hong Kongban élő közel hétmillió ember közül nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy akkora lakást vegyenek, amekkorát csak akarnak. Ügyes ötletekkel azonban egy kis lakás is lakhatóvá tehető. Ezt vallja a Hong Kong-i építészmérnök is. A tervező-tulajdonos a picinyke, egyszobás lakásába mozgatható falakat tervezett, melyek mozgatásával összesen 24 különálló helységet tud kialakítani, attól függően, éppen mire is van szüksége.

Vacak lakásból álomotthon

Rengeteg a rossz adottságokkal rendelkező lakás a piacon, amit a tulajdonosok akár ár alatt is hajlandóak eladni. Azonban ezek a lakások nem feltétlenül használhatatlanok. Kisebb befektetéssel akár álmaink otthonává varázsolhatjuk az első látásra nem túl vonzó ingatlant.

Egy átlagos lakásvásárló élete folyamán maximum kétszer-háromszor kerül olyan helyzetbe, hogy új otthont vásárol. A legtöbb ember számára az otthona megvásárlása elsősorban érzelmi döntés, ezért sokan már az első szemle alkalmával leírnak egy-egy számukra nem egyértelműen vonzó ajánlatot. Ennek következtében nem egy esetben fordul elő, hogy a tulajdonosok gyakran a piaci ár alá is hajlandóak lemenni, hogy el tudják adni rossz tulajdonságokkal bíró ingatlanjukat.

Tovább a Pénzcentrum.hu cikkére.