Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Nő a forintalapú súlya

Elérték céljukat a lakossági jelzálog-hitelezésben márciusban bevezetett új korlátok; a szigorítás hatására az ügyfelek megfontoltabban adósodnak el, s eközben emelkedik a forintalapú kölcsönök súlya.

Mint a lap beszámol, végleges jegybanki adatok ugyan még csak márciusra vannak, ám már ezekből látszik, nemhogy nem csökkent, de még emelkedett is az új, lakáscélú hitelek összértéke az előző hónaphoz képest. A növekedést ráadásul éppen a forinthitelek táplálták.

Tavaly év végére, idén év elejére a többéves mélypontra esett forintalapú új lakáshitel-kihelyezés (a csökkenést a támogatott lakáshitelezés tavalyi átalakítása magyarázza) újra emelkedésnek indult. A bankok tapasztalatai szerint ugyanez a trend volt megfigyelhető áprilisban, illetve a májusból eddig eltelt időszakban.