Építőipari akciócsoport alakult a beruházások felgyorsítására
Az MTI jelentése szerint a héten létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával.
A csoport élén Jutai Csaba áll – mondta a Pénzügyminiszter, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs keddi ülése után, mégpedig egy, a Facebookra feltöltött videójában.
Varga Mihály elmondta azt is a videóban, hogy a törzs keddi ülésén a középpontban az építőipar, az építőanyagipar és az építésgazdaság ösztönzése állt, hiszen az építőiparban 110 ezer vállalkozás működik és az ágazat 340 ezer embernek ad munkát. A megtárgyalt és elfogadott konkrét javaslatok közül elsőként említette, hogy
– gyorsítani és egyszerűsíteni kívánják a hatósági eljárásokat az engedélyezés, a környezetvédelmi hatásvizsgálat és a közművek ügyintézésénél.
– Ezen felül szeretnék automatikusan meghosszabbítani a beruházás végéig azokat az építési engedélyeket, amelyek a veszélyhelyzetet követő egy évben járnak majd le.
– Közölte, hogy lengyel és német minta alapján hatékonyabbá teszik az építésügyi, műszaki szabályozást és szabványrendszert.
– Emellett egy 10 pontos bürokrácia csökkentő intézkedés sorozattal az építési és elektromos csatlakozási eljárások hosszát közel a felére kívánják csökkenteni.
Ezek mellett továbbra is a cél, hogy az operatív törzs egyfajta gyorsító pályaként üzemeljen és olyan intézkedéseket, olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amelyek meggyorsítják a gazdaság szereplőinek akár a beruházási, akár a fejlesztési, akár más gazdasági tevékenységét – mondta el a videóban a pénzügyminiszter.
(A hír forrása: MTI)
Áremelkedés? Megelőzhető, ne maradj le az ingatlanpiaci boomról! Exkluzív lakások a Palota Ligetben!
Iroda
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Fantasztikus adventi akció: már csak 3 napod maradt!
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
NE MARADJ LE! Az ingatlanpiac legjobb ajánlatai karácsonykor is csak egy kattintásra vannak!
Forradalmi városfejlesztési terv: Karácsony és Vitézy közösen alakítanák át Rákosrendezőt – Nézd meg, mit terveznek!
Dizájn
Lepusztult házból varázsoltak csodás otthont – Előtte-utána fotókon az átalakított házak
Így lesz pormentes és tiszta a radiátor: sokkal hatékonyabb lesz így a fűtés
7 dolog, amit fogkefével csodálatosan tisztává varázsolhatsz – Csillogni fognak
Sokkal könnyebb a takarítás a 20/10-es szabállyal – Rendkívül hatékonyak, akik élnek vele
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Szabi optimalizálás 2025-ben: vegyél ki 25 napot és nyaralj 61-et!
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Ezek most a világ legjobban fizető cégei: álomfizetés, álomjuttatások, sok szabi
Ömlik a pénz a gazdag családokhoz, közben egyre kevesebb gyerek születik
Retail
Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.