Fiatalok vagyunk, olcsó bérlakást akarunk!
Megfizethető lakhatást, bérlakást nyújtó bérlakásprogram, minőségi lakásokkal, a piacinál alacsonyabb bérleti díjjal és tulajdonszerzési lehetőséggel – ez ösztönözné igazán a családalapítást, a gyermekvállalást – derül ki a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) friss kutatásából.
Ezúttal a pályakezdő, családalapítás előtt álló, zömmel Budapesten és a megyei jogú városokban élő 18-35 év közötti fiatalok véleményét mutatja be a TLE kutatása a lakhatás megfizethetőségéről. A kérdőívüket kitöltő 1227 válaszadó 84 százaléka (1034 fő) 18 és 35 közt volt.
E válaszadó fiatalok túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy ma nem könnyű bérlakást fenntartani, ezért a Kormánynak foglalkoznia kell a budapesti, illetve nagyvárosi lakásbérleti díjak alakulásával, és valamit tennie kell annak érdekében, hogy a jelenlegi megfizethetetlenül magas bérleti díjak csökkenjenek.

Többségük úgy nyilatkozott, hogy a jelenleginél olcsóbb lakásbérlés segítené a saját, vagy családja életét.

Ennél konkrétabban arra is igent mondtak – még az előbbinél is nagyobb arányban –, hogy egy olyan állami bérlakásprogram, amely minőségi lakásokat nyújtana, a piacinál alacsonyabb bérleti díjért, és amely konstrukció végén lakástulajdonhoz tudnának jutni, a családalapításra, a gyermekvállalásra is ösztönzőleg hatna.

“A kutatási kérdésekre kapott válaszok megerősítenek minket abban, hogy szükség van egy olyan bérlakásrendszerre, amely megfizethető, alacsony energiafogyasztású, jó minőségű lakásokat kínál a pályakezdőknek, gyerekes családoknak. Egy ilyen program kezdeti segítséget jelentene a saját lakás megszerzéséhez önerővel nem rendelkező fiatalok számára is” – derül ki a TLE friss közléséből.
Közhasznú lakásépítési program javaslatukban egy megvalósítható modellt dolgoztak ki, mégpedig az Ausztriában már jól működő rendszer alapján.
A teljes kutatás összefoglaló eredményeit a közeljövőben publikálják.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





