Vállalkozói ingatlanvásárlást támogat Nagykanizsa önkormányzata
Az eddig is létező, munkahelyteremtésre szolgáló támogatás mellett vállalkozások ingatlanvásárlását is támogatja Nagykanizsa önkormányzata – közölte a közgyűlés döntéseit ismertető pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) a csütörtöki rendeletmódosítás kapcsán kifejtette: az eddigi munkahelyteremtő beruházásokat ösztönző támogatási elemeket kiegészíti az új, ingatlanok vásárlását szolgáló támogatási forma. Azok a vállalkozások pályázhatnak erre, amelyek önkormányzati ingatlant vásárolnának, és vállalják, hogy két éven belül legalább 50 millió forint értékű beruházást valósítanak meg, és legalább öt embert egy éven át foglalkoztatnak.
Az ingatlanvásárlási támogatás a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámától függ, akár 70 százalékos engedményt is lehetővé tesz, ez utóbbit 500 millió forintos beruházás és száznál több új munkahely létrehozása esetén vehetik igénybe a jelentkezők. Tárgyalások most is folynak kisebb és közepes méretű cégek esetleges letelepüléséről – tette hozzá.
A polgármester az MTI kérdésére elmondta: a nagykanizsai ipari parkban 25-30 hektár értékesíthető területe van még a városnak, de nemcsak ezek megvásárlására, hanem a városon belül lévő telkek, beépített ingatlanok megvételére is lehetőség nyílik. Példaként említette, hogy egy informatikai cég vagy egy call center akár nagyobb családi ház méretű ingatlanban is működhet, s ezek ugyanúgy pályázhatnak ingatlanvásárlási támogatásra.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy hirdetés, több megjelenés: most féláron hirdethetsz több ingatlanportálon is

Fordulat jöhet a lakáspiacon: Budapesten látványosan nőtt az eladó lakások kínálata

Lassulhat a lakáspiac 2027-ben? Az Otthon Start jövője és az új lakásépítések is átírhatják a szabályokat

120 milliárdos mentőövet kap Budapest – Vitézy Dávid elárulta, mi a megállapodás ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





