Több pénz kell a Széll Kálmán tér felújítására
Több pénz kell a Széll Kálmán tér átszabására: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a kiviteli tervek elkészülte óta pontosította a műszaki tartalmat és a költségbecslést.
A Népszabadság cikke szerint nyilvánvalóvá vált, ami korábban is köztudott volt: a teljes körű megújuláshoz nem elegendő a feladatra korábban elkülönített kormányzati és fővárosi forrás. A BKK forrásátcsoportosítással, támogatási szerződések módosításával, feladatok törlésével teremtené elő a hiányzó pénzt.
A központ gyors áldást vár a tervre, lévén a kivitelezési pályázatot már szeptemberben, de legalábbis novemberben ki kellett volna írni a határidős támogatási szerződések miatt.
A tér átalakítását célzó koncepciópályázaton győztes Főmterv Zrt., illetve az építészeti konzulensként bekapcsolódó Finta Stúdió programja legalább ötmilliárdba került volna, de egy hasznos minimálprogramot már hárommilliárdból kihozhatónak tartottak. A BKK és a városvezetés viszont váltig állította, hogy elég lesz rá 1,5 milliárd.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készített előterjesztésben viszont már az szerepel, hogy a “Széll Kálmán tér rekonstrukciója 4,8 milliárd forintból valósítható meg teljes körűen, a budai fonódóhoz való kapcsolódás további csaknem 2 milliárdos feladat”.
Csakhogy a jóváhagyott költségvetési soron továbbra is 1,9 milliárd szerepel. A hiányzó 2,9 milliárdot a tartalékból szedné össze a BKK az előterjesztésben bemutatott pénzszerzési stratégia révén – ismerteti a Népszabadság.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





