Szellemházakban tobzódik Budapest
udapesten az elmúlt években számos tömeges lakásépítési projekt maradt félbe vagy hiúsult meg. A torzó projektekben hozzávetőleg 15 ezer lakás maradt félkész, illetve csak terv.
Csak Budapesten óvatos becslés szerint is mintegy 15 ezer lakás építése feneklett meg vagy el sem kezdődött az elmúlt években, az anomáliák oka részben a válság, részben a gigantomán tervezés – írja a Napi Gazdaság Online. Vásárlói oldalon úgy tűnik, azok jártak jobban, akik az el sem kezdett projektekről maradtak le. A félbehagyott szellemházak sok kellemetlenséget okozhatnak “gazdáiknak” kezdve az extra közös költséggel, folytatva a ki nem épült vagy nem üzemeltetett szolgáltatásokkal, bónuszként az eladást ellehetetlenítő jogi problémákig.
Nem annyira volumenével, mintsem elhelyezkedésével és kétmillió forintos négyzetméterárával vívta ki a füstbe ment projektek listájára kerülést a Budapest egyik legszebb pontjára, a rózsadombi néhai SZOT-szálló helyére álmodott Excelsior Budapest Spa, amelynek megvalósulása 70 apartmannal növelhette volna az új építésű lakáskínálatot. Hogy még hol, milyen porjekt állt meg, azaz Budapesten hol magasodnak ezek a szellemlakások azt elolvasatja itt!

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





