Szélesítik a 21-es főutat
Hét évet is csúszhat a 21-es számú fő közlekedési útvonal kiszélesítése. A Hatvan és Salgótarján közötti csaknem 70 kilométeres út jelenleg kétszer egy sávos. A pályát már évek óta szélesítik, helyenként már készen van az előzősáv, az út az eredeti tervek szerint 2013-ra épülne át teljesen.
A munka azonban csúszik, és több önkormányzatot is jelentős kár érhet a folyton változó tervek miatt – adta hírül a hír tv.
21-es főút lőrinci szakasza most még kétszer egy sávos. A tervek szerint azonban rövidesen megduplázódik a sávok száma, a balra kanyarodást pedig tiltani fogják. Az a napi negyven kamion pedig, amelyik veszélyes hulladékot szállít az itteni lerakóba, más útvonalra kényszerül.
A huszonegyes fő közlekedési útvonal az ország egyik legveszélyesebb főútja. Az M3-as autópályáról Szlovákia és Lengyelország felé ez az egyik legforgalmasabb folyosó. (A jobboldali képen az Apc határában végzett szélesítési munkálatok láthatók.) Most csupán bizonyos szakaszokon négysávos, teljes kiszélesítésének 2013-ra kellene elkészülnie. Az építkezés azonban jelentős késésben van.
– Nógrád megye aktív korú lakossága az országban az egy főre jutó GDP termelőképesség szempontjából az utolsó helyen kullog. Ha a 21-es fő közlekedési útvonal 2016 után épülhet meg, akkor Nógrád megye végletesen leszakad, és olyan versenyhátrányba kerül, amit soha az életben nem fog tudni behozni – jelentette ki a hírTV-nek Sisák Imre, Pásztó polgármestere.
A főút Heves megyei szakaszán most is több helyen építik az előzősávokat, ám a mostani állás szerint 2020 előtt nem lesz kétszer két sávos a teljes útpálya Hatvan és Salgótarján között.
Hirtv/LogPortál

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





