Soha ekkora vagyont nem kezeltek még a hazai befektetési alapok

Februárban új történelmi csúcsra emelkedett a hazai befektetési alap szektor kezelt vagyona, a 20 hónapja töretlenül növekvő eszközállomány 3885 milliárd forintra nőtt a hónap végére. Ezúttal a hozamok mellett a befektetési jegyek nettó értékesítése is jelentősen hozzájárult a vagyon növekedéséhez, ellentétben a korábbi hónapokkal.

A piacon továbbra is az intézményi befektetők voltak a legaktívabbak, aki az elmúlt hónapokhoz hasonlóan jelentős tőkét csoportosítottak át részvényalapokból zártkörű alapokba. Miközben a kockázatvállalási hajlandóság erősödése volt megfigyelhető, a hónap során éppen a legkockázatosabb részvény- és származtatott alapok teljesítettek a legrosszabbul, részben köszönhetően a forint erősödésének és fejlődő piacok gyenge teljesítményének.

Februárban sem szakadt meg a 2009 nyara óta tartó sorozat, amely során már a 20. hónapja töretlenül nő a hazai befektetési alap szektor kezelt vagyona. Ezzel új csúcsra, 3885 milliárd forintra emelkedett a befektetési alapok nettó eszközértéke – derült ki a BAMOSZ adataiból. Ezúttal a pozitív hozamok mellett az alapokba érkező friss tőke is fontos szerepet játszott a vagyonnövekedésben. A tőkepiacokon alapvetően kedvező hangulat dominált, egyedül a feltörekvő piacokat ütötték a befektetők. A világ részvényindexeinek alakulását összefoglaló MSCI World index 3,3 százalékot emelkedett, míg a feltörekvő piaci MSCI Emerging Markets index 1 százalékkal került lejjebb a hónap során.

Tovább a Portfolio.hu cikkére.