Óriási nyereséget ért el a Toyota
Háromszázszorosára növelte eredményét a Toyota a második negyedévben, a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az autógyár az eladott autók számát is megduplázta.
A Toyota japán járműgyártó óriási nyereségemelkedéssel zárta a júniussal végződött negyedévet, miközben feljavította az idei eladási adatait. A cég adózás utáni eredménye az április elejétől június végéig tartó üzleti első negyedévben 290,3 milliárd jen (3,7 milliárd dollár) lett az egy évvel korábbi 1,1 milliárd jen profit után.
Tavaly ilyenkor a cég eredményét jelentősen rontotta, hogy a március 11-i kettős természeti katasztrófa következtében megszakadt az ellátási lánc, így a hazai gyárak mellett az európai, amerikai, kínai és még az ausztráliai Toyota-üzemekben is a megszokottnál jóval kevesebb autó készült. A japán járműgyártó bevétele a idei pénzügyi első negyedévben mintegy 60 százalékkal 5,5 ezer milliárd jenre (70,5 milliárd dollár) nőtt éves összevetésben.
Az értékesített járművek száma csaknem megkétszereződött, 2,3 millióra bővült, miután sikerült növelni az eladást Észak-Amerikában, Európában, Japánban és Ázsia többi térségében is. A Toyota a negyedéves adatok ismertetésével egy időben bejelentette, hogy idén várhatóan 9,76 millió járművet értékesít, ez 23 százalékos növekedés tavalyhoz képest és 180 ezerrel több, mint amire a cég idén februárban számított.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





