Nem lenne gazdaságos, ha csak buszokat gyártana a Rába
Egy buszgyár éves ideális kapacitása 10-12 ezer darab, miközben a magyar igény mindössze 600-800 darab, tehát autóbuszgyártást ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan működtetni – mondta Fónagy János a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Azt ugyanakkor az államtitkár sem zárja ki, hogy egy összeszerelő üzemet létrehozzanak hazánkban.
“Az állami tulajdonszerzés kitörési pont lehet a Rába számára is, az állami tulajdonnal a piacokon is erőteljesebben tud megjelenni a cég” – hangzott el a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) főigazgatója azt is kiemelte, hogy ha a vagyonkezelő a részvények 100 százalékát megszerezné, akkor az 11 milliárd forintba kerülne, a saját részvények nélkül ez 10,1 milliárd lenne. A fenti összegből 1,7 milliárd forint a Nyugdíj és Adósságcsökkentő Alaphoz kerülne a 16 százalékos Rába-tulajdonrészért cserébe, így nagyjából 8,5 milliárd forint lenne a költségvetésen kívüli tétel.
“A Rába stratégiai célja, hogy a ma is jelentős beszállítói háttérrel rendelkező magyar járműgyártás régiós és világpiaci kapacitását növelje – hangoztatta Fónagy János. Az NFM politikai államtitkára kiemelte: csak buszgyártást nem lehet gazdaságosan működtetni, hiszen az csak évi 10-12 ezer darabtól térülne meg, miközben itthon 600-800 darabnál több új buszra nincs szükség évente. Azt viszont elképzelhetőnek tartja az államtitkár, hogy beszállítóival közösen a Rába egy összeszerelő üzemet hozzon létre Magyarországon, ahol évi néhány száz darab buszt legyárthat. Emellett Fónagy szerint a speciális járművekben, például tűzoltóautókban lehet nagy potenciál, mivel ezeket ma Európában is nehéz beszerezni. Emellett a vásárlással a kormány célja a hazai munkaerőpiac fejlesztése, stabilizálása – tette hozzá.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Fix 3%-os hitel, de kész lakás sehol: óriási csapdába sétálhat, aki most papíron vesz új otthont

Elszálltak az árak, és most jön a feketeleves: tényleg semmit nem ér már az Otthon Start 3%-os hitele?

60 millióért lakást Budapesten? Brutális, amit most kapsz érte – és ez még csak a kezdet

500 ezer magyar él külföldön – de kevesen tudják, hogy ez brutálisan megnehezítheti a hazai lakásvásárlást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





