Nem is lesznek olcsóbbak a lakások az idén
A lakáspiacon nem várható árcsökkenés 2007-ben, legfeljebb a panelek árai mérséklődhetnek – áll az Elephant Holding előrejelzésében. Nemrégiben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének honlapján jelent meg egy tanulmány, amely azt valószínűsítette, hogy az idén csökken a lakások iránti kereslet, következésképpen esni fognak az árak is.
Mint arról hírt adtunk, a tanulmány szerint a kormány megszorító csomagja olyankor érkezik, amikor az ingatlanárak amúgy is stagnálnak, sőt néhány területen már áresés tapasztalható. A csomag hatására valószínűleg még inkább megtorpan a piac.
Ezzel szemben az Elephant Holding lakásfejlesztő társaság úgy véli, megismétlődik a múlt évi forgatókönyv. Akkor az áfakulcs ötszázalékos csökkenése miatt várták az árcsökkenést. Ezzel szemben februárra csakugyan elmozdultak az újlakás-árak, de az ellenkező irányba: öt százalékkal többet kellett fizetni egy-egy négyzetméterért.
Elképzelhető, hogy idén is ugyanez történik, hiszen a kereslet csökkenésére nem árcsökkenéssel fognak reagálni a fejlesztők. Inkább javítják a minőséget és az értékesítést. Az is elképzelhető, hogy tisztulni fog ez a szektor. Ez egyrészt a vállalkozások számának csökkenését jelenti, és sok cég a jelenleg slágernek számító román és ukrán piacra helyezi át tevékenységét. A piac tisztulásának, stabilizálódásának másik következménye, hogy mérséklődik az épülő lakások száma.
Az Elephant Holding szerint az árak egyedül a panellakásoknál csökkenhetnek (más elemzők a frissen felújított panel lakóépületekben áremelkedést regisztráltak). A téglaépítésű használt, illetve új építésű lakásoknál viszont folyamatos árnövekedés várható.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




