Mélypontra került a japán szolgáltatási szektor
Japán szolgáltatási szektora az elmúlt 22 év legnagyobb visszaesését mutatta márciusban, miután az ország infrastruktúrájában jelentős károkat okozó március 11-i természeti csapások hatására az országban szinte valamennyi gazdasági tevékenység leállt.
A Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium által közölt adatok szerint a szolgáltatási szektorbeli átfogó index a februári 99,5 pontról 6 százalékkal, 93,5 pontra esett vissza márciusban. Legutóbb 1989 áprilisában esett ennél többel, 6,2 százalékkal a mutató értéke, azt követően, hogy a szigetországban bevezették a forgalmi adót.
A mutató által követett 13 kategória mind jelentős visszaesést jelzett. A nagy- és kiskereskedelmi alindex 8,9 százalékkal, a vendéglátóiparé 11 százalékkal, míg a közlekedésé 6,5 százalékkal esett márciusban az előző hónaphoz képest. A legnagyobb visszaesést a szabadidős tevékenységek alindexe, illetve a szórakoztatóipari mutató hozta rendre 15,8, illetve 61,1 százalékos csökkenéssel.
A minisztérium közleményében arról tájékoztatott, hogy több, a katasztrófa által sújtott területről nem tudtak adatokat gyűjteni. “A lehető legtöbbet tettük annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló adatokkal minél pontosabb képet adjunk a gazdaság helyzetéről” – írta közleményében a minisztérium.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





