Megépülhet a világ legnagyobb Daimler-gyára
Kétmilliárd eurót készül a kínai részlegébe fektetni a Mercedes Benz járműveket gyártó Daimler AG, amely ezzel a lépéssel a BMW-nek és az Audinak kíván konkurenciát állítani az országban – olvasható a Quaestor hírlevelében.
Ezzel a beruházással a Daimler legnagyobb gyára épülhet fel, amit a várakozások szerint már 2014-ben átadhatnak. Így a vállalat kínai autótermelése megduplázódhat, évi 200 ezer jármű fölé is emelkedhet. A befektetés emellett motorgyárak és egyéb autóalkatrész-gyártó üzemek építésére is irányul.
A Daimler korábban az évi 300 ezer eladott autós szintet tűzte ki céljául Kínában (20 új vagy módosított modell piacra dobásának köszönhetően), melyet 2015-ig kívánnak elérni, fontos azonban megemlíteni, hogy a Volkswagen Audija ezt a mérföldkövet már 2011-ben, a BMW pedig már tavaly elérte. Ez azt jelenti, hogy a Daimlernek komoly befektetéseket kell eszközölnie a világ legnagyobb autópiacán, hogy elérjék hosszú távú céljukat is és ők váljanak a világ első számú luxusautó-gyártó vállalatává az évtized végére.
Hubertus Troska, a kínai üzletág vezetőjének elmondása szerint a Daimler első kínai autómotor-gyára a negyedik negyedévben kezdheti meg működését, az itt előállított termékek minősége pedig semmiben nem fog elmaradni a Németországban gyártott alkatrészekétől, így tervezik is, hogy ezeknek egy részét visszaszállítják az anyaországba.

4 új építésű lakópark, ahol a modern otthon és a magas életminőség találkozik
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagy bejelentés készülhet? Lakásfelújítási programról egyeztetett a kormány a szakmával

Új számok érkeztek Európából: csak néhány ország úszta meg a lakásárrobbanást, Magyarország meglepő helyzetbe került

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





