Leáldozóban a PPP-s konstrukcióknak
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bemutatta a PPP-beruházások felülvizsgálatának jelenlegi állását. Hegmanné Nemes Sára, az NFM Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Államtitkárságának vezetője szerint 2011-ben a PPP-beruházások kb. 120 milliárd forinttal terhelik az államháztartást.
Ennek túlnyomó részét, mintegy 99 milliárd forintot az autópályák finanszírozása teszi ki. Az NFM államtitkára elmondta, hogy a kormány a PPP-konstrukciók döntő többségét kiváltaná. Az autópályák mellett az államháztartást terhelő másik nagy tétel a Művészetek Palotája, ami évente 10 milliárd forintjába kerül az államnak, ebből 6 milliárdot tesz ki az üzemeltetés költsége és 4 milliárdot a finanszírozás. A MűPa PPP-konstrukcióját szintén meg akarja szüntetni az NFM, és Hegmanné Nemes Sára szerint ennek lebonyolítására hamarosan javaslatot is fognak tenni. Az államtitkár szerint ugyanis nagyon drága a jelenlegi konstrukció, ráadásul a szerződést az állam 30 évre kötötte.
A PPP-beruházások átfogó felülvizsgálatán belül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja a Sport21 program keretében épült 34 önkormányzati tanuszoda, valamint tornaterem műszaki tartalmát, illetve finanszírozási struktúráit. Az államtitkár elmondta, hogy több önkormányzatnak elviselhetetlen terhet jelentenek a tanuszodák, emiatt mindenképpen a PPP-konstrukciók kiváltását tartják optimálisnak.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon

Új lakónegyed formálja át a XV. kerületet – megérkezett a családbarát városi élet új szintje

Hiába akarnak napelemet a magyarok, most falba ütköznek: egyetlen akadály mindent megállíthat

Szétszedték, eladták, most brutális bírságok jöhetnek az „okos” lakásfeldarabolás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





