Kipukkadt Hellasz
A görögországi nyaralók, tengerparti villák, apartmanok ára 5-6 éve nem volt olyan alacsony, mint idén nyáron, a tavalyi szezonkezdethez képest pedig az ingatlan fekvésétől függően 5 és 30 százalék közötti mértékben csökkentek az árak. Rodoszon például egy 270 négyzetméteres, 5 hálószobás villát 2009-ben 850 ezer euróért kínáltak, jelenleg pedig 695 ezer euró az irányár – mondta a dpa hírügynökségnek Georg Petras, az Engel & Völkers ingatlanügynökség helyi partnere.
Elsősorban Németországból, Ausztriából, Nagy-Britanniából és Olaszországból érdeklődnek az ingatlanok iránt, de a legtöbben igen óvatosak. A németek közül például sokan további árcsökkenésben reménykednek, emelkedésre pedig senki sem számít – tette hozzá Jürgen Michael Schick, a német ingatlanszövetség (IVD) elnökhelyettese.
A kínálat a héten elfogadott újabb megszorító csomag következtében is növekedhet, hiszen a csomag nagyszabású privatizációs programot is tartalmaz. Az athéni tervek szerint nagyjából 75 ezer állami ingatlant adnak el, köztük számos kisebb szigetet és hatalmas telkeket is, mint például Krétán a Gorunes nevű település térségében fekvő egykori amerikai támaszpontot, amely 750 ezer négyzetmétert foglal el, vagy az Amerika Hangja rádiócsatorna 8 millió négyzetméteres egykori telephelyét az ország északi részén fekvő Xanthi városnál.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





