Jó, jobb, OTP
Lezárult az európai banki stressztesztek második köre, 2010-et követően ismét megtudhattuk, hogyan teljesítenének a pénzintézetek extrém körülmények között, hol okozna gondot egy újabb globális sokk, mely bankok tőkehelyzete nem megfelelő. Az OTP bank – mint már tavaly is – igen jól szerepelt, a 2012-es stressz-szcenárió alapján dobogós helyet szerzett, ezzel Európa egyik legtőkeerősebb bankja. Vannak azonban “érdekes példányok” a lista első és utolsó helyezettjei között, az alábbi cikkben ezek közül szemezgettünk.
Az alap-szcenárióban – tehát mind az Európai Unió, mind pedig az eurózóna esetében az idei és a 2012-es évre vonatkozóan bővülő GDP-t és csökkenő munkanélküliséget feltételezve – az OTP 17,2 százalékos tőkemegfelelési mutatójával még leszorulna a dobogóról, ám ha a 2012-re vonatkozó stressz-szcenáriót vesszük alapul, akkor az OTP már a harmadik helyen szerepel. A pesszimista forgatókönyv esetén 13,6 százalékos a hibrid tőkeelemek nélküli, konszolidált alapvető tőkemegfelelési mutatója.
Az alap-forgatókönyv szerint első, a stressz-szcenárióban a második pozíciót megszerző pénzintézet az Irish Life and Permanent. Az ír pénzintézetet közel 3,8 milliárd eurós tőkeinjekcióval gyakorlatilag államosították, a vállalat részvényeit augusztusban kivezetik a dublini és a londoni tőzsdéről. A pénzintézet feltőkésítésére azután került sor, hogy a tavalyi stresszteszteket követően az ír központi bank 4 milliárd eurós tőkekövetelményt állapított meg.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





