Jelentősen erősödhet a kkv-k bankok közötti mobilitása

A kisvállalkozások mintegy tizede hajlott csupán arra az utóbbi években, hogy lecserélje számlavezető bankját, vagy legalább új pénzforgalmi számlát nyisson. Piaci elemzések szerint évente már több százezer forintot is megtakaríthat egy kisvállalkozás a helyesen kiválasztott számlával. A váltási hajlandóság erősödésére számítva megszaporodtak a piacon a kedvezményes vállalkozói bankszámlanyitási ajánlatok.

A kisvállalkozói kör éveken át kitartott az induláskor választott számlavezető bankja mellett – derül ki a kis- és középvállalkozások bankok közötti mobilitását vizsgáló felmérésből.

 

A Gazdasági Versenyhivatal felkérésére készült korábbi kutatás szerint a megkérdezettek 78 százaléka ugyanannál a banknál vezette fő számláját, ahol a vállalkozás indulásakor nyitotta. Amikor pedig arról kérdezték: leváltaná-e a jövőben bankját, illetve nyitna-e más banknál új folyószámlát, a válaszadók csaknem 90 százaléka elutasította ezt a lehetőséget.

 

A pénzügyi környezet megváltozásával azonban a bankok közötti mobilitás erősödésére számítanak a piaci elemzők és maguk a bankok is. Az év eleje óta hatályban lévő, s év közben megemelt pénzügyi tranzakciós illeték következtében ugyanis nemcsak jelentősen nőttek a kis-és középvállalkozások átlagos számlaköltségei, de nőtt az a díjkülönbség is, amelyet egy vállalkozó megtakaríthat egy jól választott számla esetében. „Piaci elemzések bizonyítják, hogy évente több százezer forint maradhat egy átlagos teljesítményű kisvállalkozás zsebében, amennyiben az igényeinek, pénzforgalmának, pénzügyi magatartásának legjobban megfelelő számlát választja” – hangsúlyozta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója, aki szerint mindez felértékeli az ügyfeleknél a tudatos bankválasztást, a bankok oldalán pedig a megfelelő ár-érték aránnyal bíró szolgáltatások kínálatát.

 

 

 

A vállalkozásra szabott számlacsomag kiválasztásának jelentőségét bizonyítja az elemző online portálnak, a Bankmonitornak a közelmúltban készült számítása, amely szerint a legjobb bankszámla kiválasztásával elérhető költségelőny akár 2 százalékkal is növelheti az éves profitot egy 10 százalékos bevételarányos nyereséggel dolgozó vállalkozónál. A testhezálló számla kiválasztásának tétje azért is nagy, mert a felmérések szerint a kis-és középvállalkozások négyötöde egyetlen bankhoz kötődik, csak 16 százalékuknak van több banknál pénzforgalmi számlája.

 

„A nagyobb készpénzforgalmú kisvállalkozások még az év elején is a számlavezető bank kiválasztásánál a bankfiók fizikai közelsége alapján döntöttek – mondta el Csonka Tibor. Az OTP Business vezetője emlékeztetett rá, hogy korábban a banki költségek inkább csak a jelentős számú utalást lebonyolító vállalkozásoknál játszottak elsődleges szerepet, a preferenciák azonban változóban vannak, ma már minden vállalkozási formánál egyre nagyobb hangsúlyt kap a banki szolgáltatásokért fizetett díjak leszorítása.  Az ügyvezető igazgató szerint a bankok közötti mobilitást segíti az is, hogy éppen most több, jelentős díjkedvezményt kínáló számlanyitási lehetőséget, találhatnak a kis-és középvállalkozások. A vállalkozásoknak lehetőségük van például arra, hogy meghatározott ideig akár havidíj mentesség mellett próbálják ki egy új bank szolgáltatásait.