Innovatív start-up központtá alakul a Renault egykori irodaháza
A Renault sikeresen értékesítette a már évek óta kihasználatlanul üzemelő Róbert Károly körúti irodaházát. „Az Aranypart Ingatlanbefektetési Alap, mint új tulajdonos már megkezdte az épület egyedi külső és belső átalakításának engedélyeztetését. A cég befektetői hátterét egy svájci-magyar tulajdonosi kör alkotja.” – mondta Bogár Roland, a tranzakció során az eladót képviselő Colliers International budapesti irodájának befektetési tanácsadója.
Az épületben több különböző funkciójú egység kialakítását tervezik. A felső emeletek inkubátor házként a Help2Startup Kft. inkubációs programjában támogatott start-up cégeknek adnak majd otthont. A szolgáltatás keretében bérbeadható (co-working) irodaterületek nagysága összesen 1500 négyzetméter, amelyre a programokra jelentkező hazai és külföldi vállalkozókat, „start-uppereket” várják. Az inkubátorház egyik kiemelt célja, hogy meghatározó szereplője legyen a hazai és a régiós start-up ökoszisztémának.
A földszinten létesülő bio- és naturtermék kiskereskedésen keresztül számos új, a hazai piacon ritkaságszámba menő termék bevezetését tervezik a magyar közönség számára.
Az első emeleten – mintegy 350 négyzetméteren – 20 kezelőből és 1 jógateremből álló életmódközpont indul, melyben a hagyományos nyugati orvosláson kívüli gyógykezelési módok közül választhatnak majd az érdeklődők. Szintén ezen a szinten kap helyet az 5 teremből álló Help2StartUp Center Rendezvényközpont és a hozzá tartozó, japánkerttel díszített Bonsai Teaház, amely az előbb felsorolt egységek szolgáltatásaihoz kapcsolódó rendezvényeknek ad majd otthont.


Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

Használt lakáspiac: mintha visszatért volna a jókedv

Mekkora személyi kölcsön fér bele valójában? Ezen múlik, hogy segítség lesz vagy pénzügyi csapda

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





