Ismét használt villamosokat vásárol a BKV
Tíz, illetve opcionálisan további hét TW6000 típusú „hannoveri”, vagy azzal egyenértékű más típusú használt, üzemképes villamosra írt ki nyílt közbeszerzést a BKV Zrt. – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A részletes műszaki feltételeket az ajánlati dokumentáció tartalmazza, amelyet ingyen ad oda az ajánlattevőknek a BKV. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek nettó árbevétele 2010-ben legalább 50 ezer euró, illetve 140 millió forint volt. A legolcsóbb ajánlatot tevő lesz a nyertes. Az ajánlattételi határidő február 15. Az eredményhirdetést március 17-én tartják, a szerződéskötés tervezett időpontja március 28.
Budapest először 2001 februárjában vásárolt hannoveri villamosokat, akkor 68 szerelvény állt forgalomba, azokért annak idején 7,1 milliárd forintot fizettek. Az azóta eltelt tíz év alatt a közlekedési társaság – mint írták – pozitív tapasztalatokat szerzett az üzemeltetéssel kapcsolatban. Legutóbb tavaly szeptemberben vásárolt a BKV TW6000-es villamosokat, a 16 szerelvényért egyenként mintegy 10 millió forintot fizetett a zrt. A szerelvények a honosítás és az átalakítások után 2011 első negyedévében állnak forgalomba.
Jelenleg 584 villamoskocsija van a BKV-nak, átlagéletkoruk 26 év, állapotuk a BKV szerint elfogadható színvonalú, a reggeli csúcsidőben 82 százalékuk forgalomba áll.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





