Elhalasztották a MÁV és a dunakeszi járműjavító közötti pert
A Fővárosi Bíróság áprilisra halasztotta a MÁV Zrt. és a Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. (dunakeszi járműjavító) közötti pert kedden az első tárgyalási napon. A MÁV Zrt. azért perelte be a járműjavítót, mert eltérően értelmezik a szerződés hatályát.
A felperes MÁV Zrt. szerint a karbantartásra vonatkozó kötelezettség a vonatok hatósági üzembe helyezési engedélyezésével, míg a Bombardier Transportation MÁV Kft. értelmezése alapján az utasforgalmi próbaüzemtől kezdődik. A MÁV Zrt. azt kéri a bíróságtól, hogy határozza meg, milyen hatállyal kezdődik a hároméves karbantartási szerződés, és ez legyen érvényes a különböző időpontban forgalomba állt vonatokra.
A tárgyaláson a MÁV Zrt. jogi képviselője kifejtette, hogy a vonatok forgalomba helyezése különböző engedélyekhez kötött, és a hatósági üzembe helyezési engedély egyik feltétele a próbafutás is. Kitért arra is, hogy megítélésük szerint a vonatok hatósági üzembe helyezéséig a szállítót terheli a karbantartási kötelezettség.
A járműjavító jogi képviselője kifejtette továbbá, hogy a szállító és a járműjavító között nincs karbantartási szerződés. A Talent vonatokra a hároméves karbantartási szerződést a járműjavító közbeszerzésen nyerte el, és ha a MÁV a próbaüzem idején elvégzett munkára nem tartja ezt érvényesnek, akkor erre az időszakra is közbeszerzést kellett volna kiírnia.
A Magyar Hírlap érdeklődésére Schwartzné Lovász Beáta, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a vita leginkább abból adódik, hogy a szerződésben üzembe helyezési engedély szerepel, a részletek viszont nincsenek tisztázva. Ettől függetlenül a járműjavító jelenleg is minden vonat karbantartását és javítását ellátja, már csak azért is, mert a felmondás ideje 120 nap.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





