Földalatti, szigorúan titkos bunkerrendszer eladó!
Az állami tulajdonú Nitrokémia Zrt. úgy döntött, hogy hasznosítaná azt a négyezer négyzetméteres, két szintre és három teremre tagolt, keskenynyomtávú vasúttal felszerelt hatalmas barlangrendszert, ami egykor a cég föld alatti erőműve volt.
Az erőmű Balatonfűzfőn működött a legnagyobb titokban 1927-től 1972-ig, és egészen a kilencvenes évek elejéig még a telekkönyvi nyilvántartásban is csak egy nagy fehér foltként szerepelt. A társaság most úgy döntött, hogy szeretné hasznosítani a területet – írja az Index.
Az erőműből a berendezést kilencvenes években ócskavasnak adták el, az üres termeket most kicsit rendbe tették, és megpróbálják valami értelmesre felhasználni. Az ötletbörze a lehetséges hasznosításról már elindult, döntés azonban még nem született. Május 29-én a társaság nyílt napot is rendez a földalatti gigantikus erőműben, hogy bárki saját szemével láthassa a helyszínt. Eddig húszmillió forintot költöttek az egykori erőmű részleges rendbetételre, de egyelőre még várnak a “Nagy Ötletre”.
“Szívem szerint valamilyen kiállítóhelyet rendeznék be, ahogyan a párizsi Orsay múzeumot megcsinálták egy kulturális-turisztikai attrakcióvá, de persze az üzleti célú hasznosítása sem kizárt” – mondta el az Indexnek Bakonyi Árpád, a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
A földalatti erőmű termeibe a Nitrokémia gyártelep északi végében lévő, az egyik jellegtelen irodaépületbe rejtett csigalépcsőn vezet az út, majd egy körülbelül húsz fokban lejtő hosszú folyosón kell leereszkedni, hogy egyből egy erkélyszerű platformon kikötve elénk táruljon az első szépen bevilágított, barlangszerű tér. Az erőmű három, egyre mélyebben elhelyezkedő hatalmas csarnokban működött, a csarnokokból kettő kétszintes volt. A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, van ahol a még meglévő sínek mutatják, merre vitték a szenet vagy éppen a salakot. Építését 1924-ben kezdték el, és eredeti célja az volt, hogy a lőport gyártó Nitrokémiának biztonságosan szolgáltasson gőzt és energiát.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





