Drasztikusan nő az eladatlan újlakások aránya
Budapesten a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldásával egy időben, mintegy 152 újlakás projekt áll értékesítés alatt, melyben 3056 már felépült, de még el nem adott újlakás található, ez derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2011 első félévére vonatkozó elemzéséből.
Az elmúlt időszakban a lakáspiaci kereslet beszűkülése miatt az újlakás kínálat is csökkent. Míg 2008 őszén újlakás projektekben 25 ezer lakás állt értékesítés alatt, addig 2011 közepére ez a szám 15 ezerre csökkent a fővárosban. Ezzel párhuzamosan a projektek száma 2011 közepére 152-re csökkent, mely érték az utóbbi években tartósan 250 felett volt. Az elemzésben az összes, négylakásosnál nagyobb, értékesítés alatt álló fővárosi újlakás projekt szerepel, melyek már átadásra kerültek, illetve tervezés vagy építés alatt állnak.
Az egyre csökkenő kínálatból azonban összességében csökkent az eladatlan lakások aránya. Míg 2010 év végén az értékesítés alatt álló újlakás projektekben a lakások 33%-a volt eladatlan, addig ez az érték idén év közepén 29%-ra csökkent. A kutatás készítői külön vizsgálták a már felépült lakásokat, illetve a még csak tervezőasztalon vagy építés alatt lévő lakóegységeket. Az eladatlan egységek aránya 2011 év közepén az átadott, beköltözhető lakások között 23% (fél évvel korábban ez 25% volt), eközben a tervezés vagy építés alatt álló lakások 72%-a vár vevőre (2010 év végén ez 68% volt).
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





